Négy csapat részvételével Tatán rendezték meg az Adidas kézilabda utánpótlás kupa régiódöntőjét a hatodik osztályosok részére. A tatabányai fiúk célja, legalább a második hely megszerzése volt, hiszen ez azt jelenthette, hogy bejutnak az országos elődöntőbe.
Az első meccs szenzációsra sikeredett, hiszen Horváth Árpád tanítványai öttel megverték a Kőkúti csapatát.
Utánpótlás
A Kodály Zoltán Általános Iskola 8. osztályosai, egy szlovákiai meghívásnak eleget téve vettek részt Povázska Bystricán egy nyolc csapatos nemzetközi tornán.
A torna első mérkőzésén két játékos is olyan sérülést szenvedett, hogy a későbbi mérkőzéseken már nem tudtak játszani. Horváth Árpád tanítványai a két napot 4 győzelemmel és 3 vereséggel zárták. Ez a 4. hely elérésére volt elegendő.
Az elmúlt hétvégén Brno-ban (Csehország) a Négy város tornáján vettek részt a Kodály iskola ötödik és hetedik osztályos fiú kézilabda csapatai. Az ötödikesek parádés játékkal, minden mérkőzésüket megnyerve végeztek a mezőny élén. A hetedikesek mérlege: 1 győzelem, 1 döntetlen és 1 vereség, így nekik a 3. helyet sikerült megszerezniük A 7. osztályosok teljesítményéhez hozzátartozik az is, hogy a csapatból mindösszesen 4-en voltak ott, mert a többiek egy másik tornán vettek részt, így a hatodik osztályosokkal kiegészülve játszották le mérkőzéseiket a gyerekek.
Két fiatal játékos, Kanyó Bence és Basky Szabolcs is lehetőséget kapott szerdán, a Veszprém elleni Magyar Kupa mérkőzésen. Mindketten három – három gólt lőttek Fazekas Nándornak. A legfiatalabb Kanyó és Basky is szorgalmasan dolgozik, hogy a jövőben helyet kaphassanak a felnőtt csapatban.
- Örülök, hogy már pályára léphetek végre. Január óta sikerül fokozatosan visszatérni. – mondta a mérkőzés után Kanyó Bence. – Az, hogy a Veszprém ellen játszhattam, megtiszteltetés. Az pedig, hogy gólokat lőttem nekik nagyon nagy öröm nekem. A folytatásban szeretnék meghatározó játékosa lenni az ifi csapatnak és amennyit csak lehet, szeretnék szerepelni a felnőtt csapatban is.
Csütörtökön Győrújbaráton rendezték meg az Adidas kézilabda utánpótlás-bajnokság régiós döntőjét az 1996-os korosztály. A Kodályos fiúk kitettek magukért és diákolimpiai bajnokhoz méltóan mind a négy mérkőzésüket magabiztosan megnyerték. Ez azt jelenti, hogy első helyen jutottak be az országos elődöntőbe.
Az elmúlt hétvégén rendezték Tarjánban az Adidas kézilabda-utánpótlás bajnokság régiódöntőjét a 4. osztályosok számára. A résztvevő csapatok – tatai Kőkúti Iskola, győri Gárdonyi DSE, győri Toldi DSE, Kodály Z. Ált. Isk. Tatabánya – körmérkőzéses rendszerben küzdöttek a helyezésekért. Horváth Árpád tanítványai kitűnő játékkal, minden mérkőzésüket megnyerve veretlenül jutottak tovább az országos elődöntőbe!
Az elmúlt hétvégén rendezték Budapesten, az Elektromos sportcsarnokban a Kézisuli bajnokság utolsó fordulóját, ahol a Kodályos fiúk mind a négy korosztályban (5., 6., 7., 8. osztály) kitűnően szerepeltek.
A szeptember óta tartó bajnokság a felkészülést jelenti minden évben a Diákolimpiára és az Adidas utánpótlás-bajnokságra. A résztvevő csapatok minden hónapban máshol mérkőztek meg egymással. A Kodályos fiúk a budapesti Elektromos, a Dunaújvárosi Sportiskola, a tatai Kőkúti iskola, a győri
Gárdonyi iskola és a Toldi DSE csapataival mérkőznek.
Az ötödik osztályosok az első, a hatodik osztályosok a 3., a hetedikesek az első, míg a nyolcadik osztályosok a második helyen zárták a kézisuli sorozatot.
A csapatok szakmai vezetője: Horváth Árpád edző-testnevelő.
